Dísznövény Webáruház Nyitás

Dísznövény Webáruház Nyitás

Megnyitottuk, működik Dísznövény Webáruházunk. Ennek megfelelően szedjük össze az anyagot, terméket, kelléket! Minden látogatót, aki a webáruház választékát szemléli, biztatunk a megtisztelő vásárlásra! Az itt kiválasztott és megrendelt növényeket kiszállítjuk és a szállítás napján el is ültetjük, melyek ettől kezdve az Ön gondoskodását fogják élvezni!


 

Virágzó díszcseresznye képNyitunk amikor nyit a tavasz, most nem siet, mi igen, bár ezért nem csapjuk össze a boltot! A Dísznövény Webáruház név természetesen tudatos választás, ahol is a dísznövényeké a szerep! Ennek a szerepnek persze meg kell felelni nekünk is, ki is jelentjük, hogy minden törekvésünk erre irányul.

A növények megfelelősége alapvető, és szeretnénk, ha a díszkertekbe kerülve is az maradna, ezért a kiszállított dísznövényeket el is ültetjük! Budapesten és Pest megyében minden esetben, távolabbi megrendelések esetén csak külön díjazásért tudjuk ezt vállalni! Az általunk kiszállított és elültetett növényekre minden garanciát vállalunk!

Dísznövény-házMár jó ideje foglalkozunk növényekkel, kertépítéseink során felhasználjuk, kertgondozásaink folyamán pedig ápoljuk őket. A növény-választékunk dísznövényekből kerül ki. Azon belül széles a spektrum: évelők, díszcserjék, díszfák - konténeres, földlabdás és egy-két esetben szabad-gyökerű növény is kapható lesz. A választékot folyamatosan tervzzük bővíteni. Minden megvásárolt dísznövény mellé már most lehetőség van az ültetéshez szükséges kiegészítők vásárlására, úgymint szarvasmarhatrágya, stb ...

Kertterv képMinden ember akivel találkozunk vonzalmat tanúsít a szép kert, tágabb értelemben a szép, épített környezet iránt. Ilyen értelemben a magyar nyelv plasztikusan kifejezi az érzéseket, mert ami ép az leginkább szép! A mi törekvésünk ez: ép és szép környezet, és persze esetünkben a szép környezet legfontosabb felülete a díszkert. Nos, ... itt a Dísznövény Webáruházban ehhez kínálunk kellékeket. Elsősorban a legfontosabbat a dísznövényt, rögtön ez után a másik fontos elem ezek szép és egészséges fejlődéséhez szükséges alkotóelemek a virágföldek, tőzegek, komposztált trágyák és az igényes műtrágyák. Végül a dísznövény gondozás és ápolás nélkül torzul, csúnyul, ezért az évek során törődni kell velük, ehhez pedig eszközökre is szükség lesz, amelyek beszerezhetőek lesznek nálunk későbbiekben.

Japánkert képAz áruházat folyamatosan fejleszteni fogjuk, az előforduló bakikat, hibákat kigyomláljuk, míg tökéletessé nem válunk (feltételezésünk szerint ez nem érhető el, ezért hosszú menetelésre rendezkedünk be, ami során az önök együttműködésére, támogatására végig számítunk). A későbbiekben vásároljanak, tájékozódjanak és művelődjenek. Folyamatosan töltünk fel cikkeket a kertészeti technikákról, a díszkertek kialakításáról, valamint mindennapi praktikákról. A legtöbb ilyen helyen lehetőséget adunk a vélemények hozzátűzésére, megjegyzéseik továbbítására cégünk felé. Persze elsősorban webáruház az, amit üzemeltetünk! Elsősorban a termékek miatt néznek be a vásárlók, ezért igyekszünk minden nálunk kapható árucikkről részletes, kimerítő leírást közölni, ami az önök döntését elősegíti, hogy meg is vegyék a terméket, mert szükséges és fontos eleme lesz kertjüknek!


Tartalomhoz tartozó címkék: hír
blog comments powered by Disqus
Termék összehasonlító
Kategóriák
Webáruházunk
Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
4 Évszak levelei

Oké zöldbéka kép

Évszakos hírlevél
Természethez igazodva minden évszak elején!
és

Hetente egy dísznövény

Érdekli Önt?
Igen-Feliratkozom

A vezetéknév megadható, a személynév és az email szükséges
Adatait nem adjuk tovább, leiratkozás biztosított

Top termékeink
889 Ft -tól
Átlagos értékelés: 5 Csillag az 5-ből!
1.778 Ft -tól
Átlagos értékelés: 5 Csillag az 5-ből!
1.905 Ft -tól
Átlagos értékelés: 5 Csillag az 5-ből!
Nekik tetszik
Névnapok

2017. június 26.
Ma János, Pál napja van
Holnap László napja lesz

 
 
Creative Commons Licenc
Zöldvilág.infó Kft. Dísznövény Webáruház című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc alatt van.
Based on a work at http://www.disznovenywebaruhaz.hu.
DÍsznövényt és kulturált szakértelmet nyújtunk
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetők itt: /index.php?route=information/contact