A Dísznövény Webáruház cookie-kat használ, annak biztosítására, hogy a használata kifogástalan legyen, és a legjobb élményt nyújtsuk Önnek webáruházunkban.
Bővebb tájékoztatást adatkezelésünkről itt talál: Adatvédelmi nyilatkozatunk
(A beállításokat bármikor módosíthatja a képernyő bal sarkában megjelenő fogaskerékre kattintva!)

Menü
Ön itt jár: >

MUTA

MUTA logó kép


 

MUTA Cégtörténet

Az első feljegyzések szerint, a MUTA története, 1573-ig nyúlik vissza. A több mint 430 éves tradíció során több tulajdonosa volt a cégnek. Annyi bizonyos, hogy 1760-ban a cég, a Szent Pál Monostor tulajdona volt. 1881-ben Henrik Kieffer vásárolta meg MUTA-t. Kieffer (Künzelsaus-i, Württenberg tartomány) német kovácsáru kereskedő volt. Ő honosította a kovácsolt szerszám gyártását Szlovéniában. 1897-ben fia, Frederik is csatlakozott Henrikhez. Felvette a szlovén állampolgárságot, majd a cég működéséhez nélkülözhetetlen villamos energia ellátás miatt, saját vízi erőművet épített.

A MUTA még a második világháború ideje alatt is működött. A háború befejeztével a tulajdonjog az államra szállt át, egészen 2000-ig. 2000-ben a céget Adolf Struc Úr vásárolta meg és jelenleg is ő a tulajdonosa. A MUTA vállalat az Európai Unió minden országában képviselteti magát és szállít termékeket.

A MUTA MAGYARORSZÁG a nem kovácsolástechnikával gyártott szerszámokat költséghatékonysági okokból Taiwanon gyártatja. A távolkeleti gyártó szigorú szerződés és minőségbiztosítás mellett kezdte meg kerti szerszámok gyártását a MUTA védjegy használatával. A védjegyzett termékek magukba foglalják a MUTA névvel azonosított minőséget, megbízhatóságot.
Termékfejlesztések során figyelembe vesszik a felhasználók igényeit észrevételeit, építő javaslatokkal ÖN is hozzájárulhat további fejlesztéseikhez.

Látható, hogy a gyártás technológia tradicionális múltra tekint vissza. A MUTA védjegy valamint az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer és az állandó tehnológiai fejlesztés garantálja a termékek kimagasló minőségét.

MUTA logó kép

Rendezés:
12.800 Ft

JUMBO MUTA ágvágóolló speciális racsnis szerkezete és teleszkópos nyele révén EXTRA méretű ágak, egyszerű elvágására ad módot. Profi feladatokhoz is alkalmas!

(ami belefér és fából van, azt elvágja)

Rendszeres használatra tervezett ágvágóolló!

17.800 Ft 16.000 Ft

MUTA/TITAN ágvágó, magassági vágásokat lehetővé tévő, minőségi termék. Gyümölcsfák és kisebb díszfák metszéséhez alkalmas!

(20mm ágvastagságig)

Házi-kertekben mindennapi használatra tervezett ágvágó!

4.400 Ft

A MUTA ágvágó ollóinak legegyszerűbb, minőségi terméke. Családi-házak díszkertjeiben előforduló, fajsúlyának megfelelő feladatra alkalmas!

(20mm ágvastagságig)

Házi kertekben mindennapi használatra tervezett ágvágóolló!

4.400 Ft -tól

A MUTA ágvágó ollóinak vágást könnyítő áttétellel ellátott, mellévágó pengéjű, minőségi terméke. Komolyabb kihívást jelentő nyesési feladatokhoz is alkalmas!

(38mm ágvastagságig)

Rendszeres használatra tervezett ágvágóolló

5.100 Ft -tól

A MUTA ágvágó ollóinak vágást könnyítő áttétellel ellátott, rávágó pengéjű, minőségi terméke. Komolyabb kihívású nyesésekhez is alkalmazható!

(45mm ágvastagságig)

Rendszeres használatra tervezett ágvágóolló!

6.700 Ft -tól

A MUTA ágvágó ollóinak vágást könnyítő áttétellel és racsnis rásegítővel ellátott, rávágó pengéjű minőségi terméke. 30%-kal könnyebb vágás!

(45mm ágvastagságig)

Komoly szintű, rendszeres használatra tervezett ágvágóolló!

2.900 Ft

MUTA kézi műtrágyaszóró kisebb gyepfelületek műtrágyaszórásához, fűmagvetéshez, télen síkosságmentesítéshez használható kézi műtrágyaszóró és vetőgép.

Univerzális használhatóság családi-ház körüli feladatokhoz!

7.990 Ft

A MUTA ágvágó ollóinak minőségi, kovácsolt pengéjű gyártmánya. Fokozott igénybevételként jelentkező összes feladatra alkalmas!

(38mm ágvastagságig)

Mindennapi, komolyabb használatra tervezett ágvágóolló!

Keresés